HTML

Rabbit Hole HAR1Gene

Atlantis

2012.08.31. 12:38 ElSabio

Saurian-Draconian

Többdimenziós Saurian-Draconian emberkísérletek, tudatkontrol tesztek:

Egy kis történelem, korongok a fejek felett (modern korban a kalaposok lásd a filmeket):
-link-
Az alábbi repülőbemutatókon történt súlyos balesetek helyszínein rögzített felvételeken minden esetben megfigyelhetőek voltak azonosítatlan repülő tárgyak.
Ezekről néhány esetben az első sajtó beszámolók is említést tettek, később azonban pilóta vagy műszaki hibákat állapítottak meg.


Raimstein (Németország):
-link-
-link-
-link-

Lvov (Ukrajna):
-link-
-link-
-link-
Random (Lengyelország):
-link-
-link-
-link-

ebben az esetben egy mexikói esethez (ekkor az elrabolt pilótán keresztül kommunikál az entitás az irányítótoronnyal)
-link-

A legizgalmasabb ill. legdöbbenetesebb (lásd a gépek manőverező képességüket elveszítették – legtöbb esetben a hidraulika rendszer és az elektronikus vezérlés mondta fel a szolgálatot - miközben megjelent a közelükben a repülő tárgy) azon túl, hogy a baleset okozói nem emberi entitások voltak, hanem az a megfigyelés, mely szerint a baleset helyszínén ezek a többdimenziós lények kísérleteket végeztek a sokkhatás alatt lévő embereken. 
Ennek a kísérletnek néhány bizonyítéka itt látható, koncentrált figyelem és többszöri megtekintés szükséges a felvétel értelmezéséhez.
-link-
-link-
-link-
-link-
Úgy tűnik, hogy kiemelt vizsgálatot folytatnak, tömeges pánik, megrázkódtatás alatt lévő embercsoportokon, egyéneken.
Ezek után pedig az alábbi video megtekintését javaslom, melyet szintén több alkalommal kell megtekinteni. Segédletnek javaslom a legfelső komment lefordítását.
A filmen egy idő után jól kivehető lesz a két idegen entitás alakja, lába, feje és az általuk használt műszer, hasonlóan mint a fenti filmeken is látható, hogy berendezéseket is használnak az elme irányítására.
-link-
Több esemény áttanulmányozása után úgy tűnik, hogy ezek a kísérletekről a Földet és az emberiséget irányító entitásokból álló befolyásos vezetőknek tudomása van és együttműködnek (gondolunk itt pl. a fekete helikopterek megjelenésére, melyek már előre ismerik a helyszínt ahol az UFO-k megjelennek és úgy tűnik nem az UFO megfigyelése a feladatuk, mint inkább a szemtanukkal kapcsolatban van feladatuk.)

Az elmebefolyásolás technikáját az MK-ULTRA, Project Monarch keretében folyamatosan végezték mindkét politikai tábor területén (az USA-ban 58 kórház vett részt borzalmas embertelen kísérletekben válogatott kórházi személyzettel 178 vegyületet próbáltak ki embereken gyermekeken, családokon – ezzel kapcsolatban semmiképpen nem javaslok vizsgálódást mert komoly lelki bajokat, rémálmokat okozhat ezen anyagok áttekintése – lefolytott kongresszusi vizsgálat is volt ezekben az ügyekben – „Bill Clinton elnézést kért” az érintettek családtagjaitól - filmen vagy írott formában – bizonyára el lehet képzelni, hogy a vizsgálatokat személyek valójában kik voltak. csehorszában LSD-t juttatak sorkatonák és tisztek italába)
Ez utóbbi állítás bizonyítására itt látható egy hivatalos kiképző utasítás mely az amerikai tűzoltók számára, készült:
-link-
Az anyag letölthető interneten is.
A fent leírt kísérletek céljára vonatkozó következtetések elég borúsak.
Hivatkozásként javasolom elolvasni Madách Imre művéből a falanxter színt vagy Orwell 1984 c. művét mely nem csak a kommunizmusról meg a fasizmusról szól.
Ezek nem írói képzelgések ezek figyelmeztetések….
Továbbá film ajánlat. A filmek nem szórakoztatás célját szolgálják, erre hamarosan sokan rá fognak döbbenni.
-link-
-link-

komment

Címkék: Letter


A bejegyzés trackback címe:

https://rabbithole.blog.hu/api/trackback/id/tr954743783
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása